Augusztus 20-a, az államalapítás ünnepe
Boldog születésnapot Magyarország!
Boldog születésnapot Magyarország!
Georgiába látogatott a budapesti Hagyományok Háza.
Az idei évben külön magyar standdal vett részt a nagykövetség az Európa-napi ünnepségen.
A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.
A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramot Magyarország Kormánya alapította azok számára, akik az Európai Unión, Szerbián és Kárpátalján kívüli magyar diaszpórában élnek és magyarországi felsőoktatási intézményben kívánnak tanulmányokat folytatni annak érdekében, hogy erősítsék személyes, szakmai, valamint kulturális kapcsolataikat Magyarországgal.
Novák Katalin Köztársasági Elnök Asszony újévi köszöntője az alábbi linken olvasható
Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy az idei évben a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezendő programok közül a legtöbb hazai esemény online is követhető lesz, azokat meg lehet tekinteni a Magyar Tudományos Akadémia honlapjának vonatkozó részén: https://mta.hu/tudomanyunnep
Tájékoztató a 2022. október 1. és november 28. közötti népszámláláson való online részvételről